Felébredve a rémálomból

John Henry Fuseli - a rémálom

Jó lenne a jelenkorből felébredni, és hallani egy kedves embertől, hogy semmi baj, ez az egész csak egy rossz álom volt.

Amikor a brüsszeli, és a párizsi terrortámodásokra gondolok, a menekültek reménytelennek tűnő küzdelemre egy jobb életért, ídősökkel és kisgyerekekkel útra kelve, amikor látom az ország saját roma kisebbség vergődését és a többségi társadalom reakcióit, amikor gondolok az olvadó jégre az északi és déli sarkon, és az abból logikusan következő tengerszintemelkedésre veszélyeztetve a világ nagyvárosait és kisszigeteit, illeve a klímaváltozás meghökkentő, gyorsuló hatására, a politikusok cinikus hazugságaikra, akkor azt kérdezem, hogy nincs irgalom?

Úgy gondolom, hogy csak akkor kezdhetjük rendberakni a világunkat, ha végre értékként látjuk a sokszínűséget, ha valódi szeretettel viszonyulunk embertársaink felé, ha felszámoljuk a kirekkesztést, és adjuk vissza mindenkinek a hitet magában, és abban is, hogy képesek vagyunk a világot egy pozitívabb irányba elmozdítani.

Mindenki egy megisméthetetlen unikum, mindenki Isten teremtménye. Próbáljuk egymáshoz így viszonyulni. Akkor talán lesznek naposabb napjaink.

Nincs hely a világban az extrémizmusnak, bármilyen is legyen az. Szeretettel kell viszonulni embertársaink, a természetés környezetünk sokféle élőlény felé. Akkor van reményünk egy nap úgy felébredni, hogy valóban egy jobb korszakba léptünk. Akkor tudunk a világ legégetőbb problémáira koncentrálni.

Velem tartatok? Szeretnék veget vetni ennek a rémálomnak. Ez csak együtt megy.