A nyolcvanas években tanítottam, először a Ho Si Minh Tanárképző Főiskolán, mint anyanyelvi lektor, majd a pforzheimi Inlingua Nyelviskolában. Furcsa módon azonban a tanítási képesítést csak később szereztem meg, egy hónapos tanfolyamon, ahol az angol mint idegennyelv tanításának alapjait tanították. Az ITTI, illetve a CELTA kurzus kiváló volt, sokat tanultam belőle.
Mégis, ahogy megszereztem a tanári képesítésemet, szinte azonnal pályát váltottam, és ékszerértékesítőként folytattam. Mondanom sem kell, hogy ehhez a munkához sem volt semmilyen előképzettségem. Az ügyfeleimnek köszönhetem, hogy végül hitelesen tudtam ellátni ezt a feladatot is. Hálás vagyok nekik, és biztosan állíthatom, hogy ez a munka egyáltalán nem volt unalmas. Bejártam a környező országokat, és valamennyire megtanultam szlovákul is. Ahogy ez a pályaszakasz lezárult, úgy döntöttem, hogy képesítést szerzek: ékszerbecsüs lettem. Ebben a Covid is segítségemre volt, hiszen a tanfolyam jelentős része online zajlott.
Mindig örömömet leltem a munkámban. Persze az élet egyik oldalán ott van az, hogy el kell tartanunk a családunkat, a másikon viszont ott vannak a szenvedélyeink. A feleségemnek, Katinak köszönhetem, hogy ráébresztett: elértem azt a kort, amikor már nem a szükség határozza meg, mivel foglalkozom, hanem szabadon követhetem azt, ami igazán érdekel. Egy másik fontos esemény is ebbe az irányba terelt: részt vehettem a TEDxEger rendezvényén, ahol a multietnikus Egerről tartottam előadást. Hálás vagyok mentoraimnak, Weil Zoltánnak és Molnár Rolandnak, valamint az egész TEDxEger csapatnak.
Ez az élmény vezetett ahhoz, hogy beiratkozzak az Eszterházy Károly Egyetem nemzetközi tanulmányok mesterszakára. Az ott töltött két év különösen inspiráló volt, és ezt elsősorban dr. Majtényi Györgynek, dr. Szűcs Tamásnak, valamint diáktársaimnak, Adélnak és Dorothynek köszönhetem. Sajnos az ukrajnai háború különös aktualitást adott a tanulmányaimnak. A szakdolgozatom témája Magyarország, Lotaringia és az egri-völgyi vallonok kapcsolata volt – egy kérdés, amely azóta is foglalkoztat. Hálás vagyok dr. Verók Attilának, a Kulturális Örökség Tanszék vezetőjének, valamint opponensemnek, dr. Kristóf Ilonának a segítségükért.
Egy újabb véletlen fordulat új lehetőséget hozott. Dr. Hoffmann István a Debreceni Egyetemről előadást tartott az újonnan létrehozott országos helynév-adatbázisról, és dr. Verók Attila javasolta, hogy vegyek részt. A hallgatóság szinte kizárólag magyar szakosokból állt, én pedig kívülállóként voltam jelen. Az érdekelt, hogy a helynévgyűjtésben lehet-e szerepe nyelvszakosoknak is, hiszen úgy vélem, például a francia nyelv is hatott a magyar helynevekre – ez talán kevésbé tűnik fel egy magyar szakos hallgatónak. Ez a szokatlan gondolat meglepően nyitott fogadtatásra talált. Különösen dr. Takács Judittal és dr. Kusper Judittal folytattam tartalmas beszélgetéseket, és nagyon hálás vagyok nekik.
Ennek a találkozásnak köszönhetően felvettek volna az ELTE magyar nyelvészet doktori képzésére, de végül más irányt vettem. Mégis hálás vagyok dr. Slíz Mariannak és a két Juditnak az útmutatásukért.
A Hoffmann Istvánnal való találkozás más eredményeket is hozott. A nemzetközi tanulmányok szakdolgozatom alapján pótfelvételivel bekerültem a Debreceni Egyetem Történelmi Doktori Iskolájába. Hálás vagyok Hoffmann Istvánnak, valamint dr. Bárány Attilának és dr. Györkös Attilának a bizalmukért. Így lettem Debrecenben doktorandusz hallgató.
As children, we often wonder what we’ll become when we grow up. A scientist or an artist? A teacher or a tradesman? For most, this question gets resolved as life progresses. However, it didn’t turn out that way, and I am deeply grateful.
In the 1980s, I taught as a native language instructor at the Ho Chi Minh Teacher Training College and later at the Inlingua Language School in Pforzheim. Ironically, I only obtained formal teaching qualifications much later, after completing a month-long course that introduced me to the basics of teaching English as a foreign language. That course, the ITTI or CELTA, as it is now known, was excellent.
Yet, as soon as I acquired this qualification, I shifted paths. I left teaching behind to become a jewellery sales representative—a role in which I had no prior experience. I owe my ability to adapt and thrive in this field to my customers, who helped me develop the necessary skills. I am grateful to them, and I can confidently say the job was anything but boring. It allowed me to travel to neighbouring countries and even pick up some Slovak. As this career phase ended, I decided to obtain a formal qualification in jewellery appraisal. Thanks to the COVID-19 pandemic, much of the training was conducted online, and I successfully became a certified jewellery appraiser.
I am fortunate to have always found joy in my work. Of course, life often demands that we provide for our families, but we also have our passions. Thanks to my wife, Kati, I realized that I had reached a point in life where I could pursue what truly interested me rather than what necessity dictated. A significant turning point came when I participated in a TEDxEger event and spoke about multiethnic Eger. I am grateful to my mentors, Zoltán Weil and Roland Molnár, and the entire TEDx team, for their support.
This experience led me to enrol in the International Studies master's program at Eszterházy Károly University in Eger. My two years there were deeply inspiring, thanks to professors like Dr. Gyuri Majtényi and Dr. Tamás Szűcs, as well as my fellow students, Adél and Dorothy. Unfortunately, the war in Ukraine gave a sobering relevance to my studies. My thesis focused on Hungary, Lorraine, and the Walloons of the Eger Valley—an area of research that intrigues me. I am incredibly grateful to Dr. Attila Verók, head of the Department of Cultural Heritage, and my thesis reviewer, Dr. Ilona Kristóf, for their invaluable guidance.
A serendipitous event opened yet another unexpected door for me. Dr. István Hoffmann from the University of Debrecen lectured about a new national database of place names, and Dr. Verók encouraged me to attend. Most of the audience were Hungarian language and literature students, but I was curious whether non-Hungarian specialists might also contribute to the study of place names. I observed that French, for instance, has influenced Hungarian toponyms—a perspective less likely to be noticed by Hungarian linguists alone. My unconventional idea was met with surprising enthusiasm, leading to many enriching conversations with Dr. Judit Takács and Dr. Judit Kusper, for which I am profoundly thankful.
This encounter paved the way for me to apply for the doctoral program in Hungarian linguistics at ELTE in 2023. Though I pursued a different path, I remain indebted to Dr. Mariann Slíz and the two Judits for their support.
Instead, my journey took me to the University of Debrecen, where I was admitted to the History Doctoral School through a supplemental application based on my international studies thesis. I am grateful to Dr István Hoffmann for his encouragement and to Dr Attila Bárány and Dr Attila Györkös for trusting me. This is how I became a doctoral student in Debrecen.
Meanwhile, at the end of my MA program in Eger, I had already reached out to CEU (Central European University) about their medieval studies program. At the time, I didn’t know whether I’d gain admission to a doctoral program. Still, Dr. Katalin Szende’s persistence gave me another incredible opportunity: to study full-time in Vienna and immerse myself in medieval studies. It was an inspiring year spent among many bright and passionate young scholars. I am particularly grateful to my advisors, Katalin, Balázs Nagy, and József Laszlovszky, who generously offered guidance. I was also granted the prestigious János Bak scholarship, for which I am incredibly grateful.
From all of this, it will become clear what a long journey led to my lecture at Eger Castle. None of this changes the fact that without the help of my family, and my wife Kati in particular, none of this would have been possible.
